|
Holnap közlik a kivizsgálás eredményét
Kivizsgálást folytatnak a napokban a Hargita Megyei Állategészségügyi
Igazgatóság munkatársai a Nagyküküllô Vadász-Horgász Egyesület tagjai által
elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, amelyekre az Aves Alapítvány hívta
fel a figyelmet. Az eredményeket szerdán hozzák nyilvánosságra.
Ferenczy Ferenc igazgató elmondta, intézménye is felfigyelt az Aves
Alapítvány lapunkban immár cikksorozattá nôtt jelzéseire, s beosztottai
éppen a napokban járták a terepet, hogy felmérjék, állategészségügyi
vonatkozásban kit mekkora felelôsség terhelhet a történtekkel kapcsolatban.
A kivizsgálás eredményeit szerdán fogják nyilvánosságra hozni, de az
igazgató annyit már elárult: a lapunkban közzétett, medvéknek csaliként
szolgáló állati tetemeket ábrázoló fényképek megcáfolhatatlan bizonyítékot
jelentenek, s az sem okoz különösebben nehéz feladatot, hogy megtalálják a
felelôsöket, hiszen tudott dolog, hogy egy-egy leshelyet ki működtet. Olyan
részleteket is kutat még az igazgatóság, hogy elhullott állatokat
használtak-e a vadászok, s ha igen, azok miként kerültek tulajdonukba,
milyen állatorvos adott ezekre az akciókra engedélyt. Ferenczy biztosított
arról, hogy a vétkesek megfelelô büntetésben részesülnek.
Rédai Attila
|