|
Környezet
- Védelemre szoruló medvék Romániában
Bukarest, 2004. január 8., csütörtök (MTI/AP) - A romániai hatóságok
szándékosan téves információt közöltek a barnamedvék létszámáról, hogy a
magasabb adat alapján több állatot lőhessenek ki, mint az a veszélyeztetett
fajok esetében törvényes lenne - jelentette be egy romániai környezetvédő
csoport.
A köztiszteletben álló, erdőgazdálkodással és környezetvédelemmel
foglalkozó Aves alapítvány azzal a felhívással fordult Adrian Nastase
miniszterelnökhöz, hogy számoltassa újra a barnamedve-populációt, és
szigorúbban korlátozza vadászatukat, mert az országban élő medvéket a
kipusztulás fenyegeti.
"Tíz éven belül csaknem teljesen eltűnhet a barnamedve a romániai
havasokból, ha nem korlátozzák a medvevadászatot" - mondta el a
hírügynökségnek a csoport vezetője, Szabó-Szeley László.
A miniszterelnöknek küldött jelentésben a csoport 2500-ra becsüli a
Romániában élő medvék számát, ez az adat jóval alacsonyabb a hivatalosan
megadott 6300-nál.
A mezőgazdasági minisztérium szóvivője, Gabriel Garban visszautasította a
környezetvédők jelentését, és leszögezte: a kormány ragaszkodik a hivatalos
becslés eredményéhez. "A jelentés valótlanságot állít, és részrehajló"
-
állította Garban, hozzátéve, hogy a környezetvédők legalább 4000 medvével
azért nem számoltak, mert az állatok elszéledtek élőhelyükön, a Kárpátokban.
Szabó-Szeley és csoportja szerint a medvék létszáma legalább 60 százalékkal
csökkent 1989 - Nicolae Ceausescu elfogásának és kivégzésének éve - óta.
Abban az időben az ország erdeiben rengeteg medve és egyéb különböző vad
élt, mivel a medvevadászat mindenki számára tiltott volt, kivéve Ceausescut
és közeli munkatársait. Azóta viszont nagyon népszerű időtöltés, különösen
az elit társaság körében.
A környezetvédők számításai a Hargita megyében 30 év alatt végzett
méréseken alapulnak - közölte Szabó-Szeley László, akinek becslései szerint
1989-ben körülbelül 1180 barnamedve élt a Hargitán, míg számuk ma mindössze
260.
Garban állítása szerint a mezőgazdasági minisztérium az elmúlt évben 650
medve kilövésére adott engedélyt.
(Panoráma)
|