|
Mi madarászok mindnyájan el
vagyunk kápráztatva a kínálaton szerplő madarásztúrák növekvő választékától.
Manapság a világ szinte minden tája le van már fedve. Egyébkényt mindnyájan meg
vagyunk győződve (mivel kezdetben mi is csak farmokra jártunk) hogy az
ökoturizmus JÓ DOLOG. És elvileg a túraszervező cégek legfőbb érdeke, hogy
olyan helyeken fejlesszék ki, ahol a természetei értékek még többé-kevésbé
érintetlen formában megvannak. Túrákat szervezni a nyugati világban, ahol már több
évszázada rendszeresen irtottuk és irtjuk a flórát, faunát és környezetet,
számunkra nem vonzó. Egyébként az öko- vagy zöldturizmust, amit olyan
lelkesen ajánlunk a harmadik világbeli országoknak, jobb lenne nálunk
propagálni, hogy megmentsük azt a kevés természeti gyöngyszemet, ami még a
miénk. Majdnem minden alulfejlett országban a helyi turisztikai cégeket
környezetvédők működtetik, akik számára ez az egyetlen lehetőség, hogy
előteremtsék a védelmi programok finanszírozásához szükséges pénzt. Ebből
kevés jut maguknak a szervezőknek a zsebébe. Ez különösen érvényes a
kelet-európai országokra, amelyek valóságos háborút vívtak a totalitárius
rendszerek idején a növény- és állatvilág, az élőhelyek megvédéséért.
Természetesen a külföldi természetvédelmi turisztikai cégeknek túrákat kell
szervezniük mindezekbe az országokba. De én azt gondolom, hogy ebben az
ágazatban inkább erkölcsi elégtételre kell számítani, ami tőlünk függ és
számunkra hasznosabb. Ennek a témának minden ágát-bogát lehet hogy jobban
megtárgyalják más fórumokon, de az etikus ökoturizmus alapszabályai közööt
ott szeretném látni ezt az elvet: „Magad után csak lábnyomokat … és
dollárokat hagyj, ne vigyél el csak fényképeket és egy tisztességes profitot.”
Ez azt jelenti, hogy amennyire lehet, vedd igénybe a helyi idegenvezetőket és
forrásokat és tartsd tiszteletben a helyi törvényeket és szokásokat. Biztos
vagyok, hogy a legtöbb cég elfogadja ezeket az elveket. Az sem becsületes,
hogy valaki rágalmazza a helyi szervezeteket és magánszemélyeket vagy bírálja
őket a tények teljes ismerete nélkül. Remélem ez az eset nem túl gyakran
fordul elő. A romániai AVES természetvédő
alapítványt, amely madármegfigyelő túrákat szervez, hogy pénzelni tudja
madár- és emlősállatvédő tevékenységét, támadták azért, hogy mértéken felül
eltúlozta a kihalás szélén álló barnamedve-állomány vadászatának kérdését. De
meglehet, hogy Laszlo Szabo-Szeley, az AVES elnöke és természetfotós jobban
ismeri a helyzetet. Ő évek óta alaposan és részletesen tanulmányozta a
kérdést (még illegalitásban is a diktátor Ceauşescu idejében) és több mint
2000 Ursus arctos arctos-t „lőtt” eddig a fényképezőgépével. Colin Shaw brit
üzletember, aki egy úgynevezett „ökoturizmust népszerűsítő és Romániában
vadakat tanulmányozó” ügynökséget működtet, azt állította, hogy a medvék
számának csökkenése nem volt „annyira drámiai”, mint ahogy az AVES állítja.
„Semmiképpen sem beszélhetünk mészárlásról. A probléma valós, de azt
gyanítom, hogy az AVES ezt inkábba saját külföldi népszerűsítése érdelében
használja ki”, mondta Mr. Colin Shaw. Én nem tudom, hogy ez úr kicsoda, és
nem szeretnék előítéleteket táplálni senkivel szemben anélkül, hogy alaposan
ismerném a tényeket. Megtörténhet, hogy valaki kioktat engem. A
nagy-britanniai és más nyugati országokból érkező, nagyvadra menő vadászok
kiirtással fenyegetik Romániában a barnamedvét, ahol – Oroszországot kivéve –
Európa legnagyobb állománya él, figyelmeztetett egy helyi környezetvédő
szervezet. Ezek a vadászok a volt kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu
véres lába nyomában járnak, aki fűtött leshelyen várta, hogy puskája elő
tereljék a medvéket. Ennek ellenére a medvék száma 1990-ben, rögtön a
diktátor bukása után, megközelítette a 8.000-et, mert rajta kívül Romániában
senkinek sem volt szabad medvére vadászni. Jelen pillanatban nem állnak a
rendelkezésemre a külföldi vadászok által lepusztított madarak vagy emlősök
számára vonatkozó adatok vagy részletek, de éppen most dolgozom ezen. A
történetet valamivel részletesebben az Independent is (http://news.independent.co.uk/europe/story.jsp?story=480026)
megírta. Nagyon hálás lennék ha valaki több adalékkal, bírálattal vagy más
módon segítene. Az a véleményem, hogy az ökoturizmus témája még sokáig heves
vitákra fog alkalmat adni a természetbarátok és környezetvédők berkeiben,
most és a jövőben egyaránt. David Conlin Proact, aki a
madarak és élőhelyeik érdekében kampányol … az összefogás nem kerül semmibe –
a semittevés a madarak életébe kerül! Elérhető a < www.proactcampaigns.net/team címen – madarászok lobbyjának internetes
lobbi-fórum madarászokról – madarászoknak. |